Október

10

A család fontossága lelkünk kialakulásában

Egy olyan témát hoztam nektek, ami elgondolkodtató lesz mindenki számára. Kinek pozitív, kinek negatív értelemben főleg, ebben a mostani félelmekkel teli világban, amit megélünk. A mostani napok, hetek, hónapok nagyon is próbára teszik az emberi kapcsolatokat. Ebbe beleértve a családban lévő kommunikációs megoldásokat. Biztos sokan hallottátok azt, hogy azzal viselkedünk nem szépen, és rajtuk kitöltve dühünket, akik nem érdemlik meg. Miért?

Június

09

Miattad tartok ott, ahol most vagyok...

Számtalanszor találkozhattunk már olyan személyekkel, akik úgy gondolják, hogy ahol éppen tartanak, azt másoknak köszönhetik…Akár jó vagy rossz értelemben.

„Miattad nem sikerült, Te vagy az oka az én szerencsétlen életemnek.”

január

23

A félelem meghatározó szerepe életünk összes területén

Ebben az írásomban, a párkapcsolatokban gyakran előforduló féltékenységről szeretnék beszélni, hogy milyen hatással is van ránk és párkapcsolatunkra. Az emberek nagy százalékával előfordult már, hogy párkapcsolatában elkapta a féltékenység érzése. Akár egy idegen nő/férfi megjelenése, mint
harmadik fél – hogy ő biztos neked jobban tetszik, biztos vele beszélsz telefonon, neked írt emailt vagy üzenetet, vagy bármilyen módon kapcsolatba lépett veled… Biztos nem vagyok elég jó, megcsal engem, kevés vagyok és a sok önképet lehúzó jelzők elárasztják fejünket.

január

14

A féltékenység hatása párkapcsolatunkra